Én veletek vagyok mindennap! (Mt.28,20)
Iskolánk épületében 1890.szeptember 23-tól római katolikus leányiskola működött a Szatmári Irgalmas Nővérek vezetésével. Két év múlva a város kérésére itt helyezték el az összes óvodáskorú gyermeket, mely épületbővítéssel járt. 1929-ben megépült új iskolaszárny a polgári iskola beindulását is lehetővé tette. Az iskola neve ekkortól Érseki Leányiskola lett, melyben óvoda, I-IV.elemi osztály, V-VI.ismétlő osztály működött. Aki magasabb szintű képzésben kívánt részt venni, a IV.elemi után a polgári iskola I-IV.osztályában folytathatta tanulmányait egészen 1948-ig, az iskola államosításáig. Az államosítás után a rendszerváltásig Bajcsy-Zsilinszky Úti Általános Iskola néven ismert iskola működött benne.
A rendszerváltás után született jogszabály lehetővé tette, hogy az egyházak iskoláikat visszakérhessék. Így egy maréknyi jószádékú ember Kiss György plébános és Écsy Gábor káplán vezetésével ezt megpróbálta. Ezt a munkát folytatta Blanckenstein György plébános, aki 1992 augusztusában megtarthatta tanévnyitó beszédét a Katolikus Általános Iskolában. Az újraindítás felmenő rendszerben történt, évente két-két új első osztállyal.
1993 nyarán megindult a lepusztult épület felújítása, bővítése, ami évről-évre szépen haladt előre. Ma már a város egyik legszebb, legkorszerűbb és legkeresettebb iskolája. A folyamatos építkezésnél talán nehezebb feladat volt, a “közösség” építése. Az akkor még keresztény tagozatként működő, évente két tanítóval bővülő tantestület munkáját Sinkovics Lajosné igazgató irányította. 1996 szeptemberében, 16 osztálynyi gyerekkel az egyházközség vette át az iskolát Gerendás János igazgatóval. Ekkor lett a neve Szent András Iskola. 1997 óta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága működteti az iskolát Bukovszkiné Csoba Zsuzsa vezetésével.