Az intézménybe való felvétel szempontjai
Az első osztályba lépés
A beiskolázást a vezetőség a fenntartóval egyeztetve végzi. Beiskolázásunkat nem köti körzethatár. A Szent András Katolikus Általános Iskola évfolyamonként két osztályt indít. Katolikus iskola révén elsősorban vallásukat gyakorló katolikus szülők gyermekeit várjuk. Azonban nem katolikus családok gyermekei is felvételt nyerhetnek, ha elfogadják az iskola pedagógiai programját, valamint a szervezeti és működési szabályzatát.
Minden esetben a jelentkezés alapvető feltétele a törvényes előírásoknak megfelelően, hogy csak iskolaérett tanulók jelentkezhetnek az első osztályba. Az előzetes bejelentkezés a jelentkezési lap kitöltésével történik az információban megadott időpontig. Jelentkezési lap az iskola portáján átvehető, ill. a honlapról letölthető. A kitöltött példányt az intézmény portáján kérjük leadni a megadott határidőig! Jelentkezéseket ezt követően már nem áll módunkban elfogadni.
Iskolánk minden érdeklődő leendő elsős szüleinek tájékoztató szülői értekezletet tart. A beiratkozást megelőzően egy-egy nyílt óra látogatására, valamint utána egy kötetlen beszélgetésre van lehetőségük az érdeklődő szülőknek. Az intézményünkbe jelentkező gyerekekkel és szüleikkel a leendő elsős tanító nénik, a hitoktatók és az iskola vezetősége ismerkedő beszélgetést folytatnak az állami beiratkozási időpontot megelőző időszakban. A gyerekekkel való ismerkedés szempontjai azonosak az iskolaérettség kritériumaival.
A felvétel elbírálásának szempontjai, szükséges dokumentumok:
- írásos szülői nyilatkozat, benne kötelezettségvállalások
- a keresztény elkötelezettség hivatalos dokumentumai (keresztlevél, egyházi ajánlás, mely igazolja, hogy a szülő gyakorolja vallását)
- az általános iskolába lépés alsó (minimum) korhatárának betöltése
- házi gyermekorvos által kiállított 5 éves státusz vizsgálati lap
- kötelező védőoltások igazolása (elegendő az összesített oltási lap)
- születési anyakönyvi kivonat
- személyi igazolvány
- lakcímkártya
- TAJ-kártya
Átvétel más intézményből
A tanuló felvételéről a vezetőség az érintett osztályfőnök és szaktanárok véleményének ismeretében dönt. A felvételnél a tanulmányi eredményt, magatartást, esetleges tanult idegen nyelvet, hitoktatásban való részvételt, hitéletet, a tanuló és családja életkörülményeit mérlegeljük. A tantárgyi rendszerek, tananyagok összevetése után az igazgató különbözeti vizsgákat írhat elő. A beiratkozás szabályai értelemszerűen megegyeznek az első osztályba lépésnél meghatározottakkal, kiegészítve a gyermek egyházi ajánlásával.
Tájékoztató a 2025-2026-os tanév leendő elsőseinek beiratkozásáról
Szeptember – Február: Folyamatos jelentkezés az iskola portáján leadott jelentkezési lapokkal, ill e-mailen: szentandrasisk@gmail.com
November 18.: Iskolába hívogatóplakátok kihelyezése
Január 28.: 17 órai kezdettel tájékoztató jellegű szülői értekezlet a leendő 1. évfolyam szülei számára
Február 10-11.: Leendő elsős szülőknek bemutató órát tartanak a leendő tanítónénik
Február 11.: A jelentkezés utolsó napja, a jelentkezési lapok leadási határideje
Március 10-12.: Leendő elsőosztályosokkal való ismerkedés
Március 28.: A jelentkező tanulók kiértesítése.
Április 10-11.: Beiratkozás országos időpontja
Május 22. 16:30: Szülői értekezlet az intézménybe beíratott leendő elsős gyerekek szülei számára.