A rendkívüli helyzet miatt nem tudunk közösen keresztúton rész venni, ezért szeretettel osztjuk meg iskolánk kórusainak elmúlt évi liturgiájának hanganyagát.
Elmélkedés
Az első állomás előtt:
A keresztút a mennyei Atya irgalmának erejével vonz minket, aki mindannyiunkra ki akarja árasztani kegyelmét és vigasztalást adó Lelkét. Az irgalmasság a kegyelem csatornája, amely Istentől indul, és elér minden ma élő embert, egy olyan társadalom tagjait, amely szemlátomást elfojtotta a bűnt és az igazságot. „Rám tekintenek majd, akit átszúrtak”: teljesedjenek be rajtunk is ma Zakariás prófétának ezek a szavai! Szegezzük szemünket őrá, Krisztus Urunkra, az irgalmas Szeretetre! Ő megbocsátja és eltörli bűneinket, megnyitja előttünk az életszentség útját, amelyen magunkhoz tudjuk ölelni saját keresztünket az ő segítségével, testvéreink iránti szeretetből.
1. állomás: Jézust Pilátus halálra ítéli
Jézus egymagában áll e világ hatalma előtt. Teljesen aláveti magát az emberek ítélkezésének. A tömeg Barabást választja, Jézustól pedig elfordul. A tömeg a földi igazságszolgáltatót választja, aki fel tudja szabadítani az elnyomásból és a szolgaság igája alól. Jézus minden felszabadító tervet felforgat, mert magára veszi a világ gonoszságát és a rosszra nem rosszal felel. A tömeget, minden embert összeköt a félelem, hogy elveszítjük biztonságunkat, javainkat, életünket. Jézus viszont másik utat mutat nekünk.
2. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet
A félelem kimondta az ítéletet, de elbújik a világ magatartásformái mögé: gúnyolódás, megalázás, erőszak és kinevetés. „Mi az igazság?” – kérdezte Pilátus Jézustól. Ez minden idők kérdése. Ez a mi korunk kérdése. Mi gyakran olcsó igazságot keresünk magunknak, amely kényelmessé teszi életünket, bizonytalanságainknak megfelel. Így megelégszünk látszat- és részigazságokkal, hagyjuk megtéveszteni magunkat „a vészprófétáktól, akik mindig csak bajt jósolnak, vagy az ügyes furulyásoktól, akik csábító muzsikájukkal elaltatják szívünket és elszakítanak Krisztus szeretetétől.
3. állomás: Jézus először esik el
Jézus a próféta által meghirdetett bárány, aki magára vette az egész emberiség bűnét. Elérkeztünk az Ige megtestesülésének legvégső pontjához. De létezik egy még mélyebb pont: Jézus elesik e kereszt súlya alatt. Egy Isten, aki elesik! Ebben az elesésben Jézus értelmet ad az emberek szenvedésének. Hol van Isten a haláltáborokban? Hol van Isten a bányákban és gyárakban, ahol rabszolgaként gyerekek dolgoznak? Hol van Isten a tengeri lélekvesztőkön, amelyek elsüllyednek a Földközi-tengeren? Jézus elesik a kereszt súlya alatt, de nem törik meg. Nézzük, ott van Krisztus! Kidobott a kidobottak között. Utolsó az utolsók között. Hajótörött a hajótöröttek között.
4. állomás: Jézus találkozik anyjával
Isten azt akarta, hogy az élet a szülés fájdalmain keresztül jöjjön a világra: egy asszony fájdalmain keresztül, aki életet hoz a világra. Most, a Kálvárián beteljesedik Simeon jóslata: tőr járja át Mária lelkét. A kisírt szemű anya teljesen osztozik fia fájdalmában, de attól a naptól fogva, hogy igent mondott az angyal üdvözletére szemében tükrözödőik a remény, az isteni fény. Mária mindenki anyjaként „a remény jele az összes nép számára, amelyek a szülés fájdalmait szenvedik”, „misszionárius asszony, aki hozzánk lép, hogy elkísérjen minket életünkben”, és „igazi anyaként velünk jár, velünk küzd, és állandóan árasztja felénk Isten szeretetének közelségét”.
5. állomás: Cirenei Simonnal vitetik a keresztet
Az üdvösség történetében feltűnik egy ismeretlen ember. Simon, akit akarata ellenére kényszerítenek arra, hogy terhet cipeljen, később az Úr tanítványává válik. A szenvedés egyszer csak kopogtat az ajtónkon, sosem várjuk. Mindig kényszerként, olykor igazságtalanságként jelenik meg. Egy betegség romba döntheti életre szóló terveinket. Egy fogyatékos gyermek születése összekuszálhatja álmainkat az olyannyira vágyott anyaságról. A csapás azonban erőszakosan kopogtat az ember szívén. Hogyan fogadjuk egy általunk szeretett személy szenvedését? Mennyire halljuk meg a tőlünk messze élő, szenvedő emberek kiáltását?
6. állomás: Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak
Az izgatott tömegben, amely kíséri a Kálváriára haladó Jézust, feltűnik Veronika, egy arctalan, történelem nélküli asszony. Mégis egy bátor nőről van szó, aki készségesen hallgat a Lélekre és követi indításait. Képes felismerni Isten Fiának dicsőségét Jézus eltorzult arcán. Mi sok, az élet csapásaitól eltorzult arccal találkozunk, és elég gyakran elfordítjuk tekintetünket. Hogyan nem látjuk meg az Úr arcát annak a milliónyi menekültnek és elvándorlónak az arcán, akik kétségbeesve menekülnek a háborúk, az üldöztetések és diktatúrák borzalmai elől? Mindannyiuk számára Isten mindig bátor segítségnyújtóként mutatkozik meg, a maga egyedülálló arcával.
7. állomás: Jézus másodszor esik el
Jézus még egyszer elesik. Az emberek gyakran lázadnak az ellen, ha nincs hatalmuk, ha nem képesek életükben előrébb jutni. Jézus azonban a „hatalom nélküliek hatalmát” testesíti meg. Megtapasztalja a kereszt gyötrelmét és a hit üdvözítő erejét. Egyedül Isten tud üdvözíteni minket. Egyedül ő tudja átváltoztatni a halál jelét dicsőséges keresztté. Mi is fogadjuk el, hogy elesünk, a földre kerülünk és ismételten eleshetünk bűneink miatt. Ismerjük el, hogy egyedül, saját erőnkből nem vagyunk képesek üdvözülni.
8. állomás: Jézus szól a síró asszonyokhoz
Jézus, jóllehet a fájdalom meggyötörte, és az Atyánál keres védelmet, együttérez az őt követő néppel, és megszólítja a nőket, akik a Kálváriára vezető úton kísérik. Szava határozott felhívás a megtérésre. „Mit tegyünk?” – mintha ezt kiáltaná e nők sírása. Ezt a kérdést tették fel az emberek Keresztelő Jánosnak is, és Péternek pünkösd után, amikor Péter szavai szíven találják őket: „Mit tegyünk?” A válasz egyszerű és világos: „Térjetek meg!” Személyes és közösségi megtérésről van szó. „Imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok” Nincs megtérés a szeretet gyakorlása nélkül. A cselekvő szeretet az egyház létmódja.
9. állomás: Jézus harmadszor esik el
Jézus harmadszor esik el. Isten Fia teljes súlyával megtapasztalja az emberi létállapotot. Ezzel az eséssel még szilárdabb helyet foglal el az emberiség történelmében, és kíséri a szenvedő emberiséget. „Veletek vagyok mindennap, a világ végéig”. Hányszor esnek földre férfiak és nők egyaránt? Hányszor érzik úgy, hogy elveszítették méltóságukat, mert nincs munkahelyük? Hányszor szenvednek férfiak, nők és gyermekek a széthullott család miatt? Hányszor kénytelenek a fiatalok bizonytalanságban élni, és veszítik el jövőbe vetett reményüket? Az irgalmasság vezette Istent, hogy ilyen mélyre ereszkedjen, hogy az út porában feküdjön. A porban, melyet átitat Ádám verejtéke, Jézusnak és a vértanúknak vére; a porban, melyet testvéreink könnyei áztattak, akik azért hulltak a porba, mert az ember erőszakos a másik emberrel, és kizsákmányolja a másik embert. Az Úr még ezt az emberi önzéstől bántalmazott, megerőszakolt és kifosztott port is magához ölelte.
10. állomás: Jézust megfosztják ruháitól
A kereszt lábánál, a megfeszített Jézus és a szenvedő rablók alatt katonák állnak, akik Jézus ruháin vitatkoznak. A rossz banalitása. Végtelen távolság választja el a Megfeszítettet hóhéraitól. Jézus halálával szemben minden ember választhat: szemléli Krisztust vagy „sorsot vet”. Felfogjuk-e, elfogadjuk-e saját testünk misztériumát, tiszteljük-e a beteg és fogyatékos, az öregedő és meghaló test gyengeségét és szent voltát, a testét, amely egy napon feltámad?
11. állomás: Jézust keresztre feszítik
Jézus a keresztfán függ. E trónus magasából, arról a helyről, amely az egész mindenséget magához vonzza, Jézus megbocsát felfeszítőinek. Jézus jobbján és balján egy-egy gonosztevő függ. Egyik átkozza Istent, a másik viszont felismeri Istent a kereszten. Az első bűnöző számára a megváltás a keresztről való megmenekülést és a szenvedés kiiktatását jelenti. Ez a kidobás, a leselejtezés kultúrájának logikája. Azt kéri Istentől, hogy töröljön el mindent, ami nem hasznos és nem méltó az életre. A második bűnöző számára a megváltás Isten akaratának elfogadását jelenti, a legnehezebb körülmények között is. Ez a szeretet és a megbocsátás kultúrájának logikája. Látjuk tehát a kereszt őrültségét, melynek színe előtt az emberi bölcsesség nem tehet mást, csak elcsendesedhet és elnémulhat.
12. állomás: Jézus meghal a kereszten
Déli sötétség: valami teljesen egyedülálló és nem várt dolog történik a földön, de olyasmi, ami nem csak a földet érinti. Jézus az Atyához fordul, a huszonkettedik zsoltár első szavait kiáltja. Ez a szenvedés és az elhagyatottság kiáltása, ugyanakkor az „isteni győzelemben való bizalomnak”, a teljes bizalomnak, és a „dicsőség bizonyosságának” a kiáltása is . Jézus meghal a kereszten. Ez Isten halála? Nem, hanem a hitről való legmagasztosabb tanúságtétel. A 20. századot a vértanúk századaként határozták meg. Maximilian Kolbe atya és Edith Stein életpéldája ragyogva fénylenek. De Krisztus testét még ma is keresztre feszítik sokfelé a világban. A 21. század vértanúi a mai világ igazi apostolai.
13. állomás: Jézust leveszik a keresztről
A csendesség, az egyszerűség és józanság, amellyel József Jézus testéhez közeledik, szemben áll az e világi hatalmasságok temetésének hivalkodásával, banalizálásával, fényűzésével. József tanúságtétele ellenben emlékeztet mindazokra a keresztényekre, akik ma is kockára teszik életüket egy temetésért. Ki fogadhatta volna ölébe Jézus élettelen testét, ha nem az, aki életet adott neki? Mária, amikor átöleli halott fiát, újra kimondja igenjét. Ez a hit drámája és próbája. Egyetlen teremtmény sem szenvedett úgy, mint Mária, az anya, aki mindannyiunkat a kereszt lábánál szült a hitre.
14. állomás: Jézust sírba teszik
Miközben József lezárja Jézus sírját, ő alászáll a poklokra és kitárja azok kapuit. Azt, amit a nyugati egyház a „poklokra való alászállásnak” hív, a keleti egyház már feltámadásként ünnepli. A nővéregyházak így közlik az emberrel az egyetlen misztérium teljes igazságát: „Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, Lelkemet oltom belétek, és életre keltek”. Az ember, akit a sötétség színeitől átitatódott fények elkápráztattak, hatalmas követ hengerítve bezárt téged a sírba. Mi azonban tudjuk, hogy te, alázatos Isten, abban a csendben, ahová szabadságunk helyezett, továbbra is működsz, hogy új kegyelmet önts az emberbe, akit szeretsz. Lépj be hát sírjainkba: éleszd fel szereteted tüzét minden ember szívében, minden család körében, minden nép lépteiben!