Óvodánk Szentendre szívében, a belvárosban helyezkedik el.
Szentendrén már 1890-ben felvetődött az apácáknál egy leányiskola létesítésének gondolata, melyre a „Szentendre Fillér Nőegylet” tagjai segítettek az anyagiak gyűjtésében. Közben megfogalmazódott egy kisdedóvóval egybekötött, magyar jellegű katolikus iskola felállítása.
Az óvoda 1892-ben megnyitotta kapuit. 1948-ban államosították, majd 1992 tavaszán több család és az egyház segítségével megnyílt a városban az első felekezeti óvoda. Óvodánkat az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága működteti.
Keresztény értékeket közvetítő szeretetteljes óvodai nevelésünk sok szülő igényével találkozott. Az óvodai épület esztétikus környezetének kialakításával, belső értékrendjével, a keresztény értékrend megszilárdulásában óvodánk vonzóvá, keresetté vált a szülők körében. Egyre többen bízták ránk legnagyobb kincsüket, gyermeküket.
Óvodánk családias jellegű. Szeretetteljes, érzelmi biztonságot nyújtó légkörben, a családdal együttműködve, a családi nevelésre építve segítjük elő a gyermeki személyiség fejlődését. A gyermekek vallásos nevelése az életkoruknak megfelelő szinten történik. A gyermekek napirendjébe beilleszkednek a csendes percek, amikor a gyerekekkel imádkozunk, Jézus életéről és erkölcsi kérdésekről beszélgetünk. Étkezések előtt és után imádkozunk. A nagyobb egyházi ünnepeket a gyerekekkel megismertetjük. Az óvodában dolgozó pedagógusok személyes példájukkal, életükkel, szakmai hozzáértésükkel, szeretetükkel nevelik a gyerekeket.
Óvodai nevelésünk során a sokoldalú, harmonikus gyermeki személyiség kibontakozásának segítését, az egyéni bánásmódot tartjuk a legfontosabbnak. Pedagógiai programunk a játék fontosságát, értékét, a gyermekek fejlődésében betöltött szerepét hangsúlyozza. A komplex módon megvalósuló, játékba integrált tevékenységi formák által derűs, kiegyensúlyozott, a teremtett világ szépségeire fogékony gyermekeket szeretnénk nevelni.
Óvodánk nevelőtestületének ereje a gyermekszeretetben, óvónőink derűt sugárzó, biztonságot nyújtó egyéniségében nyilvánul meg.