Kedves Szülőtársak, Tanárok, szentandrásos Közösség!
Rendkívül nagy öröm számunkra, a Szent András Szülői Egyesület (SZASZE) számára, hogy páratlan szülői összefogás, összmunka és csaknem egy évnyi gondos tervezés és kivitelezés eredményeképpen az Emberi Erőforrások Minisztériumához beadott pályázati finanszírozásból fejleszteni tudtuk az Egyesületet, a nagykapacitású fénymásológép, hangtechnikai felszerelés beszerzésével valamint jelen honlap fejlesztésével, ezzel is hozzájárulva az iskola szülőközösségi életének színvonalas megvalósításához. A SZASZE közösségszervező és jótékonysági céljainak megvalósításával, a hagyományos eseményeink szervezésével és a különböző eszközök beszerzésével a SZASZE mellett a Szent András Iskola és Óvoda fejlesztését, oktatásához, kulturális neveléséhez szükséges környezet megteremtését támogattuk.
Fogadjátok szeretettel és használjátok minél gyakrabban az új honlapot, hogy közösségünk továbbra is minél összetartóbb lehessen.
Maradjunk kapcsolatban!
Szent András Bál 2024.02.05